2011. dec. 4. 15:47 - írta ~Pingvin~

Valamilyen különös okból úgy éreztem, hogy meg kell válnom az itteni kis blogocskámtól, s nyitottam egy újat. Nem mondom, hogy nem szerettem itt lenni, mert nagyon. Könnyű a kezelő felület, a rendszer azt csinálja, amit akarok, viszont kevesebben értek el itt, mint valószínűleg a másikon fognak. Vagy legalábbis ott több sejtésem lesz arról, hogy mégis kik és hányan leselkednek utánam, nem úgy, mint itt.  Mindez persze nem azt jelenti, hogy az itteni bejegyzések eltűnnek az éterben. Kissé más formában, de átkerülnek lassanként az újra, s bízom benne, hogy jobb minőségben leszek képes prezentálni a kis dolgaim, s többen kukkoltok majd be oda. :) Viszlát a http://csikospingvin.blogspot.com/ -on. :)


2011. nov. 6. 18:08 - írta ~Pingvin~

Blithe blogján nézelődtem, amikor egy érdekes kis mozgalomra bukkantam. Az előzmények Ányinál olvashatóak, ezt pedig a Pepecselő blog "fejlesztette tovább". A lényege annyi, hogy okozzunk örömet mindazoknak, akik blogjára feliratkoztunk, mint rendszeres olvasók, s ne csak kukkoljunk, ahogy azt manapság lustaságból sokan csináljuk, hanem írjunk is valami hasznosat, egy héten keresztül. Nem rossz ötlet, hiszen tudják, hogy mi is arra járunk és örömet is okozhatunk sokaknak. Fordított esetben nekünk is jól esne, nem igaz? :) Hajrá hát!


2011. nov. 5. 20:30 - írta ~Pingvin~

Ma rá kellett jönnöm, hogy a turkáló kincseket rejt,

ahogy a mamák szekrényének alja is. :) :) :)


 


2011. okt. 29. 19:44 - írta ~Pingvin~

Papírgyöngyök. Egy kis ideig nem volt teendőm, hát lefoglaltam magam...


2011. okt. 26. 20:42 - írta ~Pingvin~


Régebbiek | Végére »